Üdvözöljük

 Az ArraboNet Kft. Győr városban saját hálózattal rendelkezik, melyen az alapszolgáltató  kihagyásával, közvetlenül ad Internet és telefon szolgáltatást. A cél egy olyan hálózat létrehozása volt, mely belépési díj nélkül, kedvező havidíj ellenében távközlési szolgáltatásokat ad a város és vonzáskörzete számára. Az Internet szolgáltatás 1996-ban indult ArraboNet néven majd a cég 2003 decemberétől ArraboTel néven elindította telefon szolgáltatását is. A vállalat 100%-ban hazai tulajdonú és sikerét annak köszönheti, hogy függetleníteni tudta magát a magyar telekommunikációs piacot nagymértékben uraló T-Com-tól, valamint kedvező szolgáltatásai révén partnerhálózatokat alakított ki magánszemélyek, illetve különböző győri vállalatok számára.
Az ArraboNet Kft. partnerkapcsolatban áll a DIGI cégcsoporttal, amely Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata, másik partnervállalata pedig az a vállalatcsoport, amely Invitel márkanév alatt Magyarország első számú alternatív, illetve az ország második legnagyobb vezetékes távközlési és szélessávú internet szolgáltatója. Az ArraboNet Kft. több független sávszélesség betáppal rendelkezik, így folyamatosan tudja bővíteni ügyfélkörét, szolgáltatásait.
Megoldásaink főleg azon cégeknek számára kedvezőek, akik eddig leginkább csak aszimmetrikus adsl hálózatot tudtak használni, mert az ArraboNet szimmetrikus (lényegesen nagyobb sávszélesség,.szimmetrikus fel-le töltés,nagyobb rendelkezésre állási idő) szolgáltatásai megoldást jelenthetnek minőségi és kapacitásbeli problémáikra.
Várjuk jelentkezését! Tegyen próbára minket!

Comments are closed.